




Az iskola sporttevékenységének jellemzői, sportfeladatok
Intézményünk kiemelt figyelmet fordít a tanulók testi fejlődésének elősegítésére, az egészséges életmód, a helyes szokásrendszer kialakítására.
Az iskolákban működő sportkörök feladata a rendszeres testmozgás lehetőségének megteremtése, valamint a különböző versenyeken való részvétel biztosítása.
Tagintézményeink pedagógiai programjaikban ezen képzési területet hasonlóan építik fel. Adódik ez a megközelítően azonos személyi és tárgyi feltételekből, valamint a Mezőtúr és Körzete Diáksport Bizottság (MKDSB) tagságból, amely a közös sportrendezvényeket szervezi. Iskolánk, a tanulóinak a mindennapos testedzés lehetőségét az alábbi képzési formákkal biztosítja:
§ Kötelező tanórai testnevelés, amely általában heti 3 óra (kivétel az emelt szintű osztályok – heti 5 óra). Szervesen idetartozik a gyógytestnevelés is.
§ Fontos szerepe van a tömegsport-foglalkozásnak, amely általában 1 óra/tanulócsoport/hetet jelent. Az alsó tagozatra a játékos képességfejlesztő, felsőre pedig a labdajátékokra (diákolimpia) felkészítő tevékenység a jellemző. Az iskolai házibajnokságokat is ebben a rendszerben szervezzük meg. A lehetőségek bővítésére tartunk uszodai foglalkozást, teniszoktatást, floorballt, stb.
§ Lehetőségeink korlátozottak, ambiciózus tanulóinkat megpróbáljuk az egyesületi sport irányába terelni. Hogy ezen próbálkozásunk minél sikeresebb legyen, főleg a legfiatalabb gyermekekkel foglalkozó szakosztályok számára (szivacskézilabda, asztalitenisz, önvédelmi sportágak, labdarúgás, stb.) megpróbál intézményünk kedvező feltételeket (pl. méltányos terembérlet) biztosítani. Az eredményeket illetően elmondható, hogy tanulóink az országos versenyek eredményes szereplői (úszás, atlétika, stb.)
§ Nem maradhat ki a lehetőségek felsorolásából az MKDSB versenyrendszere, amely hétről-hétre az egész év folyamán szervezi a diákolimpia feljutásos, és városunk minden lakóját érintő tömegsport rendezvényeit (szilveszteri tófutás, Túri-Trapp futóverseny, Gyalogló-Világnap, stb.).
§ Tagintézményeink külön-külön is lebonyolítanak rájuk jellemző, hagyományos programokat. Például Kossuth-nap, Rákóczi-nap, Salánki István emlék futóverseny, Less Nándor, Hanák Kolos teljesítménytúra, stb.
Mezőtúri Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Óvoda, Pedagógiai Szakszolgálat és Könyvtár
általános iskolái testnevelés munkaközösségének
Munkaterve
2009/2010-es tanév
1. Az iskolákban tanítók és a helyi diáksportkörök
| Kossuth Lajos Általános Iskola | Bánkiné Czikkely Zsuzsanna | MARATHON DSK |
|
| Fekete Marietta | |
|
|
|
|
| Rákóczi Úti Általános Iskola | Fejes Judit | RÁKÓCZI ISK |
|
| Katona Tibor | |
|
|
|
|
| Újvárosi Iskolarész | Fekete Marietta | ÚJVÁROSI DSK |
2. Programok – feladatok – rendezvények (PFR)
| Időpont | P, F, R | Felelős |
| 2009. aug. 4. hete | A létesítmények és sporteszközök ellenőrzése, előkészítése
Munkaközösségi megbeszélés
| Kossuth: Bánkiné Czikkely Zsuzsa Rákóczi: Katona Tibor, Fejes Judit Újváros: Fekete Marietta
Katona Tibor (mkv) |
| 2009. szept. 1. hete | Az Erdei Iskola sportprogramjának összeállítása, lebonyolítása
| Rákóczi: Katona Tibor, Fejes Judit |
| 2009. szept. 2. hete | MKDSB ülés: a diákolimpiai és egyéb versenyek megbeszélése, nevezés. Iskolánként a tömegsport, gyógytestnevelés foglalkozások beosztása
ISK, DSK, közgyűlés
| Rákóczi: Katona Tibor, Fejes Judit Kossuth: Bánkiné Czikkely Zsuzsa Újváros: Fekete Marietta
tagintézmények |
| 20009. szept. 3. hete | Tanmenetek leadása
Túrázás (Kossuth)
Kossuth-napi sportrendezvény
| Katona Tibor, Fejes Judit, Bánkiné Czikkely Zsuzsa, Fekete Marietta,
Bánkiné Czikkely Zsuzsa
Bánkiné Czikkely Zsuzsa
|
| 2009. szept. 4. hete | Autómentes Világnap futóverseny TÚRI-TRAPP
| Katona Tibor, Fejes Judit, Bánkiné Czikkely Zsuzsa, Fekete Marietta,
|
| 2009. okt. 1. hete | III-IV. korcsoport atlétika
Kerékpártúra (Rákóczi)
| Katona Tibor, Fejes Judit, Bánkiné Czikkely Zsuzsa, Fekete Marietta,
Rákóczi Úti tantestület |
| Időpont | P, F, R | Felelős |
| 2009. okt. 2. hete | II. korcsoport atlétika
Less Nándor-teljesítménytúra (Rákóczi)
Gyalogló Világnap
| Katona Tibor, Fejes Judit, Bánkiné Czikkely Zsuzsa, Fekete Marietta,
Katona Tibor
Katona Tibor, Fejes Judit, Bánkiné Czikkely Zsuzsa, Fekete Marietta,
|
| 2009. okt. 3. hete | III. korcsoport labdarúgás
„29 év emléke” futás
| Katona Tibor, Bánkiné Czikkely Zsuzsa, Fekete Marietta
Katona Tibor, Fejes Judit |
| 2009. nov. 1.2.3. hete | IV. korcsoport teremlabdarúgás
Házi labdarúgó bajnokságok
| Katona Tibor, Bánkiné Czikkely Zsuzsa, Fekete Marietta
|
| 2009. nov. 4. hete | „Sport – Gála” floor-ball kupa (Kossuth, Rákóczi, Újváros)
Kosárlabda bajnokság IV. korcsoport fiú | Katona Tibor, Fejes Judit, Bánkiné Czikkely Zsuzsa, Fekete Marietta
Katona Tibor, Fejes Judit, Fekete Marietta, Bánkiné Czikkely Zsuzsa
|
| 2009. dec. 1. hete | Játékos sportvetélkedő I-II. korcsoport
Kosárlabda bajnokság IV. korcsoport
| Katona Tibor, Fejes Judit, Fekete Marietta, Bánkiné Czikkely Zsuzsa
|
| 2009. dec. 2. hete | Kosárlabda bajnokság IV. korcsoport | Katona Tibor, Fejes Judit, Fekete Marietta, Bánkiné Czikkely Zsuzsa
|
| 2009. dec. 3. hete | „Karácsony-kupa” kosárlabda torna a Szegediben
tanár-diák kosárlabda mérkőzés (Kossuth, Rákóczi, Újváros) | Katona Tibor, Fejes Judit, Bánkiné Czikkely Zsuzsa
Katona Tibor, Fejes Judit, Fekete Marietta, Bánkiné Czikkely Zsuzsa
|
| 2010. jan. 2. hete | Újévi tanár-diák floor-ball mérkőzés (Kossuth, Rákóczi, Újváros)
Kosárlabda bajnokság III. korcsoport
| Katona Tibor, Fejes Judit, Fekete Marietta, Bánkiné Czikkely Zsuzsa
|
| 2010. jan. 3. hete | Kosárlabda bajnokság III. korcsoport
Úszó Diákolimpia (megyei) I-II. korcsoport
| Katona Tibor, Fejes Judit, Fekete Marietta, Bánkiné Czikkely Zsuzsa
|
| 2010. jan. 4. hete | Kosárlabda bajnokság III. korcsoport
Úszó Diákolimpia (megyei) III-IV. korcsoport
| Katona Tibor, Fejes Judit, Fekete Marietta, Bánkiné Czikkely Zsuzsa
|
| 2010. jan.5. hete | A félévi tapasztalatok megbeszélése
Kosárlabda bajnokság III. korcsoport
| Katona Tibor, Fejes Judit, Fekete Marietta, Bánkiné Czikkely Zsuzsa
|
| 2010. febr. 1. hete | Terematlétika bajnokság II-III. korcsoport | Katona Tibor, Fejes Judit, Fekete Marietta, Bánkiné Czikkely Zsuzsa
|
| Időpont | P, F, R | Felelős |
| 2010. febr. 2. hete | Terematlétika bajnokság IV. korcsoport | Katona Tibor, Fejes Judit, Fekete Marietta, Bánkiné Czikkely Zsuzsa
|
| 2010. febr. 3. hete | Kézilabda bajnokság IV. korcsoport
| Katona Tibor, Bánkiné Czikkely Zsuzsa |
| 2010. febr. 4. hete | Kézilabda bajnokság III. korcsoport | Katona Tibor, Fejes Judit, Fekete Marietta, Bánkiné Czikkely Zsuzsa
|
| 2010. márc. 1.hete | Kézilabda bajnokság III. korcsoport | Katona Tibor, Fejes Judit, Fekete Marietta, Bánkiné Czikkely Zsuzsa
|
| 2010. márc. 2. hete | Kézilabda bajnokság III. korcsoport | Katona Tibor, Fejes Judit, Fekete Marietta, Bánkiné Czikkely Zsuzsa
|
| 2010. ápr. 1. hete | Hanák-Kolos teljesítménytúra (Rákóczi)
| Katona Tibor |
| 2010. ápr. 2. 3. 4. hete | Rákóczi-nap sportrendezvény (Rákóczi)
Atlétika bajnokság IV. korcsoport
Házi kosárlabda bajnokság
Új DSK megalakítása (amennyiben a körülmények indokolják) | Katona Tibor
Katona Tibor, Fejes Judit, Fekete Marietta, Bánkiné Czikkely Zsuzsa
Katona Tibor, Fejes Judit, Fekete Marietta, Bánkiné Czikkely Zsuzsa
|
| 2010. május 1. hete | Atlétika bajnokság III. korcsoport | Katona Tibor, Fejes Judit, Fekete Marietta, Bánkiné Czikkely Zsuzsa
|
| 2010. május 3. hete | „Salánki” emlékfutás | Újvárosi tantestület |
| 2010. május 4. hete | Atlétika bajnokság I-II. korcsoport | Katona Tibor, Fejes Judit, Fekete Marietta, Bánkiné Czikkely Zsuzsa
|
| 2010. jún. 2. hete | Év végi értékelő megbeszélés | Katona Tibor, Fejes Judit, Fekete Marietta, Bánkiné Czikkely Zsuzsa
|
Mezőtúr, 2009. augusztus 27.
Katona Tibor
mk. vezető
















