Köszöntő
Munkatársaim és diákjaink nevében tisztelettel köszöntöm honlapunkon intézményünk iránt érdeklődő vendégeinket.
A Mezőtúri Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Óvoda, Pedagógiai Szakszolgálat és Könyvtár többcélú, közös igazgatású közoktatási intézmény, mely a mezőtúri intézményegységek mellett, magában foglalja a mesterszállási óvodát és általános iskolát is.
§ Óvodáinkban gyermekközpontú nevelőmunkánk során a szélesen értelmezett életfeladatokra készítjük fel a gyermekeket tevékenységek által és tevékenységen keresztül.
§ Gyermekeink önként, örömmel és kreatívan vesznek részt minden tevékenységben, megőrizve természetes kíváncsiságukat az óvodai élet minden területén.
§ Arra törekszünk, hogy életkoronként és egyénenként változó, fejlődő gyermeki személyiséget – az óvodában eltöltött idő alatt – úgy alakítsuk, hogy testi, lelki fejlődése megfeleljen társadalmunk örök érvényű törvényeinek.
§ A gyermekek különböző környezetből érkeznek, eltérő szokásaikat, hagyományaikat elfogadjuk, a másságot toleránsan kezeljük, egyéni differenciált foglalkozással igyekszünk a gyermeki személyiséget fejleszteni.
§ Az óvodai nevelés során igényesen kialakított, jól felszerelt környezetben biztosítjuk a gyermeknek az egészséges utat ahhoz, hogy szárnyalhasson, hogy bízzon saját magában, hogy úgy tevékenykedjen, ahogyan csak bír, és mindig előre haladjon!
§ Általános iskoláink a tudás iránti érdeklődés felkeltésének, a tudás megszerzésének széles spektrumát kínálják tanulóink számára. Első osztálytól kezdődően biztosítjuk az emelt óraszámú matematika tanítást, az informatika és az idegen nyelv (angol, német) oktatását.
§ A napi tanórákon felül számos rendezvény, szabadidős program színesíti mindennapjainkat.
§ Ökoiskolánkban kiemelt szerepet kap a környezeti nevelés, a diákok ötleteikkel, munkájukkal segítik az iskola környezettudatos működését.
§ Az egészséges életmódra nevelés hatékonyságát a délutáni sporttevékenységek mellett, az órarendbe épített úszásoktatással növeljük.
§ Pedagógiai szakszolgálatunkon keresztül nevelési-oktatási tevékenységünket logopédusok, fejlesztő pedagógusok, gyógypedagógusok, mentálhigiénés pedagógus, pszichopedagógus, valamint gyermekvédelmi munkatársak segítik.
§ Alapfokú művészetoktatási intézményünk igazi művésztanoda kicsik és nagyok számára egyaránt.
§ Városi és iskolai könyvtárainkban a könyveken túl, a modernkor technikája, az internet is használható az információk, a tudás megszerzésére.
§ Közművelődési programjaink igényes kikapcsolódást biztosítanak, hasznos ismereteket nyújtanak tanulóink és a rendezvények iránt érdeklődők számára.
§ Technikai dolgozóink mindent megtesznek annak érdekében, hogy az iskolahasználók az esztétikus, tiszta környezetben jól érezzék magukat.
§ Fejlett műszaki eszközök használatával segítjük az intézményben folyó tevékenységeket.
A teljesebb képért ismerkedjenek meg közelebbről is intézményünk életével, amihez jó barangolást kívánunk!
Kedves Szülők!
Az iskolakezdés minden család, s főként a gyermekek számára fontos esemény.
Bízom abban, hogy az Önök által biztosított szeretetteljes családi légkör, az iskola pedagógusainak színvonalas és lelkiismeretes munkája, az otthonos környezet az előttünk álló tanévet valóban örömtelivé teszi.
Kedves diákok!
Kívánom, hogy érezzétek jól magatokat iskolátokban.
Használjátok ki a tanév nyújtotta lehetőségeket, töltsetek vidám, színes, élménnyel teli napokat az intézmény falain belül és kívül!
Kozák Zsolt
igazgató
Rólunk















