A programunkról röviden
A magyar-angol két tanítási nyelvű program iskoláinkban a 2010/2011-es tanévtől kezdődően indult az első osztályokban, felmenő rendszerben.
Célunk, hogy a gyerekek az anyanyelv elsajátításához hasonlóan minél korábban elkezdjék az angol nyelv tanulását. A 6-7 éves gyermekek életkori sajátossága a kíváncsiság, a nagyfokú tanulási kedv, és a közlési kényszer.
Mindez megfelelő feltételeket nyújt a korai nyelvtanuláshoz. Számukra a tanulás is csak egyfajta játék, ezért a program legfőbb alapelve a játékosság.
A nyelvi elemeket a gyerekek konkrét tevékenységeken keresztül ismerik meg. A nyelvi órák rendszeres kísérői ezért a mozgás, zene, ritmus, tánc és a manuális tevékenységek. A gyerekek csak hallás után tanulnak, az óravezetés angol nyelven folyik.
Az 1-2. osztályban az órákon a fő feladat a beszéd, bő szókincs megteremtésével.
Az írás-olvasás, a nyelvtanítás kezdeti szakasza a 3-4. évfolyamokon folyik.
Az alapozó szakaszban elsajátított szókincset tovább bővítjük, szóbeli és írásbeli szövegalkotást is tanítunk.
A felső tagozaton a nyelvtudás megszilárdítása a cél. A nyolcadik évfolyam végére középfokú szintű nyelvtudással kell rendelkezniük a jelesre értékelt tanulóinknak.
A tanítási idő 8 órától 16 óráig tart, iskolaotthonos formában (két tanítós rendszer, nincs napközis nevelő).
Tanulóink első évfolyamtól heti öt órában (minden nap) tanulják az angol nyelvet.
Az órákat csoportbontásban valósítjuk meg. Az angolul oktatott tantárgyak kiválasztásakor a tanulók életkori sajátosságait és nyelvi szintjét tartottuk szem előtt.
A tanórák délelőttre és délutánra egyenletesen vannak elosztva, pihenő és szabadidős foglalkozások beiktatásával. A tanulóknak csak hétvégén szükséges hazavinni a tanszereiket.
A jó és biztos nyelvtudást segíti elő, hogy a nyelvtanítást angol anyanyelvű tanár segíti.
Egyre bővülnek azok az angol nyelvi programok, rendezvények, amelyek két tanítási nyelvű iskoláink életét színesítik: Halloween party, Karácsonyi műsor keretén belül angol nyelvű műsorblokk, anyák napi műsorban angol nyelvű műsorblokk, angol nyelvi táborok és az angol nyelv használatát elősegítő kirándulások.
Heti óraterv a magyar angol két tanítási nyelvű osztályok számára 1 - 4. évfolyamon
|
Tantárgyak |
1. évfolyam |
2. évfolyam |
3. évfolyam |
4. évfolyam |
|
Magyar nyelv és irodalom |
8 |
8 |
8 |
7 |
|
Angol nyelv |
5 |
5 |
5 |
5 |
|
Matematika |
5 |
5 |
5 |
4 |
|
Informatika |
0 |
0 |
0 |
0,5 |
|
Környezetismeret |
1 |
1 |
1 |
2 |
|
Ének-zene |
1 |
1 |
1 |
1 |
|
Rajz és vizuális kultúra |
1 |
1 |
1 |
1 |
|
Technika-életvitel |
1 |
1 |
1 |
1 |
|
Testnevelés |
1 + 2 |
1 + 2 |
1 + 2 |
1 + 2 |
|
Összesen: |
25 |
25 |
25 |
24,5 |
|
Angolul tanított órák száma: |
9 |
9 |
10 |
11 |
|
Angolul tanított órák százaléka: |
36% |
36% |
40% |
44,8% |
(A piros színnel szedett órák és számok az angol nyelven tartott órákat, illetve azok óraszámát jelölik.)
5 – 8. évfolyamig is rendelkezünk az angol nyelven oktatott tantárgyak oktatására szakképzett pedagógusokkal (pl. történelem, természetismeret, rajz, művészettörténet, földrajz, országismeret).
Kidolgoztuk a tantárgyak tanterveit, a heti óratervet, ez azonban a tapasztalatok függvényében változhat.
A két tanítási nyelvű oktatás törvényi háttere
- 26/1997. (VII.10.) MKM rendelet
A két tanítási nyelvű iskolai oktatás irányelve
- 28/2000. (IX. 21.) OM rendelet
- 8/2001. (III. 9.) OM rendelet
- 243/2003. (XII. 17.) kormányrendelet

Hogyan kerülhet be gyermekem a két tanítási nyelvű oktatási rendszerbe?

Angol két tanítási nyelvű csoportba való bekerülés
a/ Játékos meghallgatás
Az első évfolyamra játékos meghallgatást szervezünk előzetes jelentkezés alapján minden év március 15-ig.
A játékos foglalkozás, meghallgatás után a fejlesztő pedagógus és a mindenkori leendő első osztályos tanító(k) javaslatot tesznek az iskola igazgatójának arra, hogy a gyermek bekerüljön az 1. osztályba a nyelvi csoportba.
Az igazgató dönt a gyermek két tanítási nyelvű csoportba kerüléséről.
b/ Tájékoztatás módja
Az előzetes iskolalátogatás ideje minden év november hónap, amikor is az érdeklődők meghatározott időpontban betekintést nyerhetnek a képzésbe – az első osztály munkájába.
Minden óvodát értesítünk a játékos foglalkozások időpontjáról. Szülői értekezleteken jelezzük a lehetőséget. A játékos foglalkozások ideje: december hónap. A nyelvi csoportba kerülésről a szülők írásban kapnak tájékoztatást.
c/ Csoport - váltás
Lehetőség van a két tanítási nyelvű csoportból átlépni az angol emelt szintű (vagy normál tanítási tervű) csoportba, szülői kérésre – szaktanár javaslata alapján, amennyiben az évfolyamon van angol emelt szintű, vagy normál csoport.

Iskola a jövő útján
A 21. században már elképzelhetetlen, hogy valaki az anyanyelvén kívül ne beszéljen jól legalább egy idegen nyelvet.
Városunkban kevesen vannak birtokában ennek a tudásnak.
Akadnak olyanok, akik az iskolapadból kikerülve, felnőtt fejjel vállalkoznak a nyelvtanulásra.
Akadnak olyanok, akik többször lesznek újrakezdők, s valahogy sohasem sikerül elérniük egy kommunikációképes nyelvtudást.
Akadnak olyanok, akik rendelkeznek nyelvvizsgával, mégsem mennének el egy idegen nyelvű állásinterjúra, tudásukat nem érzik biztosnak.
Meggyőződésünk, hogy a két tanítási nyelvű iskolai oktatás megoldás lehet ezekre a problémákra.
Mindezt felismerve, intézményünk úgy döntött, hogy kihasználja azokat a nyelvfejlődésbeli előnyöket, amelyek a kétnyelvű iskolai oktatás nyomán érhetők el.
Sokszor és jogosan felvetett kérdés, hogy a gyerekek anyanyelvi vagy matematika tudását nem befolyásolja-e a korai nyelvtanulás kedvezőtlenül.
Több iskola mérési eredményei bizonyítják, hogy az iskolák olyan tudást kínálnak a jövő nemzedékének, amellyel bátran indulhatnak a nagyvilágnak, sikeresen küzdhetik le az akadályokat, megfelelhetnek a kor kihívásainak.
Gyermekeink felnőtt életében az idegen nyelven való kommunikáció képessége meghatározó szerepet fog betölteni életpályájuk felépítésében.
Nyelvet tanulni iskolai körülmények között igen nehéz, erről mindnyájan szerezhettünk tapasztalatokat.
Ismeretes, hogy azok beszélnek igazán jól egy nyelvet, akik anyanyelvi környezetben tanulhatták azt.
Kevés embernek adatik meg, hogy egy idegen nyelvet külföldön sajátíthasson el.
Ezért fogunk itt, az iskolában, minél több olyan helyzetet teremteni tanulóink számára, ahol anyanyelvi tanár közreműködésével, a különböző élethelyzetekben használható nyelvtudást szerezhetnek.
Ennek a lehetőségét teremti meg a magyar - angol két tanítási nyelvű oktatás, melyet a 2010/2011-es tanévtől, első osztályban, felmenő rendszerben vezetünk be.
A két tanítási nyelv alkalmazásával az intézményes idegennyelv-tanulás a természetes nyelv elsajátításhoz közelít. Ezáltal elérhető, hogy az anyanyelv tudás fejlesztése és a magyar kultúra megismerése mellett a tanulók magas szintű idegennyelv-tudás és idegennyelv-tanulási képesség birtokába jussanak, tehetségük kibontakozhasson.
A beszédkészség fejlesztésének leghatékonyabb módja, ha a kisgyermek minden nap találkozik az idegen nyelvvel.
A két tanítási nyelvű oktatás mindennapos, aktív nyelvtanulás játékosan: énekes, táncos játékkal, mozgással, manuális tevékenységekkel.
A heti öt játékos angol nyelvi foglalkozást kiegészíti három-öt óra, melyeken a kiválasztott készségtantárgyakat is angol nyelven tanítjuk. A jó kiejtés elsajátítása érdekében heti egy-két óra angol anyanyelvű tanár bevonásával történik.
Miért az angol?
Az angol nyelv térhódítása vitathatatlan mai világunkban a tudományok, a technika és az informatika területén, de a népek és a kultúrák közötti közvetítő nyelv szerepét is egyre inkább ez a nyelv tölti be.
Miért jó a két tanítási nyelvű oktatás?
- Már kisgyermekkorban kezdhető, mert az anyanyelvi fejlődés fázisait járja végig.
- Kialakul egy spontán beszédbátorság, a gyerekek gátlások nélkül beszélnek.
- A kicsiknek már az első évfolyamtól oktatnánk a nyelvet, de még nem tanulnának ezen írni és olvasni.
- A nyelvtan tanítását megelőzi a beszéd, illetve beszédértés tanítása.
- Anyanyelvi tanár vesz részt a képzésben.
- Heti 5 óra angol, illetve a kiválasztott szaktárgyak oktatása csoportbontásban történik.
- Bizonyos tantárgyakat idegen nyelven tanítunk, melynek során a gyermek szókincse sokkal nagyobb lesz az átlag nyelvtanulónál.
- Azt fejlesztjük, ami a legnehezebb: az idegen nyelvi kommunikációs képesség, és a spontán beszéd kialakulása.
Kik tanulhatnak nálunk?
Az előzetes jelentkezés után a gyerekek egy játékos képességvizsgálaton vesznek részt, ahol az iskolaérettség különböző területeit vizsgáljuk meg.
Ezek a vizsgálatok természetesen nem a gyerekek előzetes nyelvi, olvasási vagy számolási tudására irányulnak, nincs, és nem is lehet olyan elvárásunk, ami túlmutatna életkori sajátosságaikon.
A képességvizsgálat kiértékelése után levélben értesítjük ki azon tanulók szüleit, akik a következő tanév szeptemberétől megkezdhetik tanulmányaikat a két tanítási nyelvű osztályban.


Szülői értekezlet
2010. január 13-án a Közösségi Ház Jurta termében tartottuk összevont óvodai szülői értekezletünket a magyar – angol két tanítási nyelvű oktatás bevezetésével kapcsolatban.
A tájékoztatót tartotta:
Kozák Zsolt igazgató, Pásztorné Ceglédi Anna a törökszentmiklósi Hunyadi Mátyás Nevelési – Oktatási Központ idegen nyelvi munkaközösségének vezetője és Adeola Fasola főiskolai nyelvtanár, aki szeptembertől az idegen nyelvi lektori feladatokat látja el intézményünkben.

Amit a magyar – angol két tanítási nyelvű oktatásunkról röviden tudni érdemes
Általános iskoláinkban a 2010/2011-es tanévtől kerül bevezetésre 1. osztálytól, felmenő rendszerben a magyar - angol két tanítási nyelvű oktatás.
Az oktatás egy adott osztályon belüli csoportban (maximum 15 fő) történik.
- A két tanítási nyelvű osztályokban 1–8. osztályig az azonos tantárgyakat, azonos órakeretben tanulja mindenki (a célnyelven tanított tantárgyakat csoportbontásban).
- Mezőtúron egyedülálló, általános iskolai képzési forma.
- Törvényi háttér: 26/1997. (VII. 10.) MKM rendelet - a két tanítási nyelvű iskolai oktatás irányelvének kiadásáról.
- A háromnyelvű polgár ideálja az EU-ban: a tagállamokban a korai nyelvoktatás dinamikus fejlődésnek indult és hatékonyan működik. Az első idegen nyelv elsajátításának ideje az általános iskola, így értékes idő szabadítható fel a második idegen nyelvvel való foglalkozásra – középiskola. A felsőfokú tanulmányok idejére marad a harmadik nyelv megtanulása, 25 éves korig. Ehhez a rendszerhez csatlakozik intézményünk.
- Magyarországon a lakosság mintegy 80 %-a kizárólag csak az anyanyelvén képes kommunikálni!
- Megoldás: A nyelvoktatás hatékonyságának növelése, melynek leghatékonyabb eszköze a korai két tanítási nyelvű oktatás. Ezt a lehetőséget kínálja intézményünk a 2010/2011-es tanévben induló első osztályaiban.
- Érvek a korai nyelvoktatás mellett: Már kisgyermekkorban kezdhető, mert az anyanyelvi fejlődés fázisait járja végig. A korosztályra jellemző kíváncsiság, fogékonyság magasabb szinten érvényesül. Kialakul egy spontán beszédbátorság, a gyerekek gátlások nélkül beszélnek. A rögzítés tartóssága és hatékonysága sokkal jobb. Könnyebb lesz később a nyelvtani szerkezetek elsajátítása. Azt fejlesztjük, ami a legnehezebb: az idegen nyelvi kommunikációs képesség, és a spontán beszéd kialakulása.
- A magyar- angol két tanítási nyelvű képzés bevezetésével: korai életszakaszban megkezdhető a felkészülés az állandóan változó világra. Felkeltjük és fenntartjuk a tanulókban az idegen nyelvek iránti érdeklődést, kifejlesztjük bennük az érzést, miszerint a nyelvekkel való foglalkozás öröm. A korai nyelvoktatás során a nyelv eszközével fedezhet fel a gyermek egy számára addig ismeretlen világot. Az egyes tantárgyak idegen nyelven történő tanulásával lehetőséget adunk a mindennapi nyelvhasználatra, jobban bővül a szókincs, tartósabb és könnyebb lesz a „bevésés”. Tanulási módszereket tanítunk, a nyelvi képességek fejlesztésén túl a nyelvi kultúrák megismertetésével személyiségfejlesztést végzünk.
- A korai nyelvoktatás célja nem az, hogy már kisgyermekkorban megtanítsuk azt, amit más esetben a felsőbb évfolyamokon tennénk.
- A gyermekeknek első évfolyamtól oktatjuk a nyelvet, de még nem tanulnak ezen írni és olvasni. Módszereiben szóbeli és vizuális eszközökre támaszkodunk. Módszerek: Szituációk, szerepjátékok, fantáziajátékok alkalmazása; játékok dalok, mondókák, rajzok tanítása. Tevékenység alapú oktatás, a gyermek feladat és életkori sajátosságainak megfelelő módon. Az angol gyermekirodalom gazdag tárházának felhasználása (dalok, rímek, mesék).
- Intézményünk a két tanítási nyelvű oktatás feltételeit a következőkben határozza meg: a gyermekeket jól képzett szakembereknek kell tanítaniuk. Elvárás a magas szintű nyelvismeret, példaértékű nyelvhasználat, különös tekintettel a gyermeknyelvre. Széleskörű ismeretek a célnyelvi kultúráról, különös tekintettel annak a kisgyermekkori nyelvoktatás szempontjából releváns vonatkozásaira. Készség és képesség a nyelvoktatásban a tanulócsoporton belüli differenciálás megvalósítására. Angol anyanyelvű tanár alkalmazása. Fontos a kulturált tanulási környezet, a korszerű tananyag és taneszköz: iskoláinkban modern multimédiás termek állnak a gyermekek rendelkezésére.
- Sok segédeszköz, applikáció, báb, angol nyelvű mese- és egyéb hanganyag, a manuális tevékenységekhez szükséges kellékek, stb. beszerzése folyamatosan történik. Korszerű tantárgyi tartalmak, és az életkori sajátosságokhoz igazított módszerek teszik teljesebbé a képzést. A szöveges értékelés az individuális fejlődés figyelembe vételét teszi lehetővé. A két tanítási nyelvű képzés sikeréhez hozzájárul a szülőkkel való rendszeres kapcsolattartás, a folyamatkövetés, a dokumentálás és a fejlesztés.
- Kulcsszerepet kap az angol nyelvvel való mindennapos találkozás. Ez tulajdonképpen a sikeres korai nyelvtanulás alapvető feltétele. Fontos, hogy a kisgyermek mindennapi tevékenységévé váljon az idegen nyelvvel való foglalkozás, és a nap folyamán, minél többször legyen alkalma találkozni az idegen nyelvvel. Első osztályban ez hetente 8 - 9 órát jelent. Az egyes készségtárgyak angol nyelven való oktatását további játékos angol foglalkozások egészítik ki. Ebből 1 - 2 óra anyanyelvű tanárral zajlik.
- Kik tanulhatnak nálunk? Mezőtúr egész területéről, illetve a város környékéről is várjuk a jelentkezőket. A felvételhez előzetes jelentkezés szükséges. A képzésre a 2010-ben tankötelessé váló gyermekek jelentkezhetnek. A gyermekek játékos beszélgetésen vesznek részt. Természetesen nincs olyan elvárásunk, amely túlmutat a gyermekek életkori sajátosságain, így nem nézzük, hogy tud-e olvasni, írni, számolni, járt-e „ovi angolra".
Időpont egyeztetés után, személyes beszélgetésre adunk lehetőséget az érdeklődőknek.
A beszélgetés során lehetőség nyílik arra, hogy:
-
- ismertessük a szülőkkel a két tanítási nyelvű oktatás során felmerülő speciális körülményeket: kimeneti követelmények (B1 szint), tankönyvek, tantárgyi struktúra, stb.;
- tájékozódjon az iskola a szülők gyermekükkel kapcsolatos elképzeléseiről, elvárásairól;
- választ adjunk a szülőknek az új képzéssel kapcsolatban felmerült kérdéseire (a magasabb óraszámból adódó többletterhelés, tanulási kudarcok megelőzése, átjárhatóság, stb.
A közoktatási törvény 66. §. (6) bekezdése értelmében az iskola egyetlen tanuló felvételét sem köti felvételi teljesítményhez, nem fogalmaz meg a gyermekek életkori sajátosságain túlmutató elvárásokat.
A két tanítási nyelvű oktatásra jelentkezett tanköteles korú gyermekek tárgyi tudásának, tudásszintjének megismerésére sem beszámoltatás, sem megmérettetés, sem mérés, sem értékelés formájában nem kerül sor.
Amennyiben Önök úgy gondolják, hogy gyermekük iskolai évei alatt a nyelvtanulás kiemelt terület legyen, gyermekük minőségi és korszerű oktatásban részesüljön, akkor válasszák az ehhez legmegfelelőbb képzési formát, a két tanítási nyelvű oktatást!
Szeretettel várjuk gyermekeiket iskoláinkban!
We are waiting for your children to our schools with love!
Angol két tanítási nyelvű csoportba való bekerülés
a/ Játékos meghallgatás
Az első évfolyamra játékos meghallgatást szervezünk előzetes jelentkezés alapján minden év március 15-ig.
A DIFER program alapján feladatokat kapnak a gyermekek, amelyek alapján a megfigyelést, az ábrakövetést, a relációszókincset, az összefüggéslátást, a kommunikáció készséget, és azok fejlettségi szintjét lehet megállapítani.
Téma: az ünnepek, a környezetünk, a család.
A játékos foglalkozás, meghallgatás után a fejlesztő pedagógus és a mindenkori leendő első osztályos tanító(k) javaslatot tesznek az iskola igazgatójának arra, hogy a gyermek bekerüljön az 1. osztályba a nyelvi csoportba.
Az igazgató dönt a gyermek két tanítási nyelvű csoportba kerüléséről.
b/ Tájékoztatás módja
Az előzetes iskolalátogatás ideje minden év novembere és január hónap, amikor is az érdeklődők meghatározott időpontban betekintést nyerhetnek a képzésbe – az első osztály munkájába.
Az iskola honlapján a meghallgatások, játékos foglalkozások időpontját október 30-ig közöljük. Eddig az időpontig minden óvodát értesítünk a játékos foglalkozások időpontjáról.
A helyi kábeltévén, a helyi újságban és a szülői értekezleteken az időpontok előtt egy hónappal jelezzük a lehetőséget. A játékos foglalkozások ideje: február utolsó, március első hete. A nyelvi csoportba kerülésről a szülők írásban kapnak tájékoztatást.
c/ Csoport-váltás
Lehetőség van a két tanítási nyelvű csoportból átlépni az angol emelt szintű (vagy normál tanítási tervű) csoportba, szülői kérésre – szaktanár javaslata alapján, amennyiben az évfolyamon van angol emelt szintű, vagy normál csoport.



















