Környezeti nevelési programunk 
„Vendég vagy a világban, és ez a világ szép vendégfogadó. Van napsugara, vize, pillangója, madara. Van virágja, rengeteg sok. Tanulj meg örvendeni nekik. Igyekezz többet törődni azzal, ami még a világ szépségeiből csodálatosképpen megmaradt, az emberiség minden pusztításai mellett is.”
Wass Albert
Iskolánk 2008 júniusa óta büszkélkedhet az ökoiskola címmel. Tervezett, tudatos tevékenységünkkel érdemeltük ki, s ahhoz, hogy három év multával is tovább viselhessük, még sokat kell fejlődnünk.
Tanítványaink részt vesznek a helyi állatvédő egyesület munkájában.
Télen folyamatosan gondoskodunk a nálunk telelő madarak etetéséről.
Tanulóinkat évente erdei iskolákba visszük, ahol figyelmesen vesznek részt az érdekes foglalkozásokon.
Iskoláink kapcsolódnak a szelektív hulladékgyűjtéshez, minden évben sikeres a hulladékgyűjtés.
Minden évben meglátogatjuk a Körös menti tájházat, ahol diákjaink tapasztalatot szereznek vizeink védelmének fontosságáról.
Aktívan részt veszünk a Kaán Károly Országos Természet - és Környezetismereti Verseny szervezésében és a Benkő Gyula Környezeti és Természetvédelmi Oktatóközpont Körösvölgyi - esték előadássorozatán.
Környezeti nevelési programunkról bővebb információkat a Zöld Lapok oldalunkon szerezhetnek.


















