Tájékoztató a 2010/2011-es tanév ingyenes tankönyvellátásáról
A 2001. évi XXXVII. törvény a tankönyvpiac rendjéről kimondja, hogy „Az iskolai tankönyvrendelésnek biztosítania kell, hogy - az iskolától történő kölcsönzés, a napköziben, tanulószobában elhelyezett tankönyvek igénybevétele, illetőleg a tankönyvek megvásárlásához nyújtott támogatás útján - a nappali rendszerű iskolai oktatásban részt vevő (2006. évi CXXI. törvény alapján) a jogosultak köre módosult az alábbiak szerint:
a) tartósan beteg,
b) testi, érzékszervi, értelmi, beszédfogyatékos, autista, több fogyatékosság együttes előfordulása esetén halmozottan fogyatékos
c) pszichés fejlődési zavarai miatt nevelési, tanulási folyamatban tartósan és súlyosan akadályozott (pl. dyslexia, dysgraphia, dyscalculia, mutizmus, kóros hyperkinetikus vagy kóros aktivitászavar)
d) három vagy többgyermekes családban élő,
e) rendszeres gyermekvédelmi támogatásban részesülő tanulók részére a tankönyvek ingyenesen álljanak rendelkezésre (normatív kedvezmények).”
A tankönyvtámogatás összege két részből áll:
Általános hozzájárulás a tanulók tankönyvellátásához, melynek összege az idei tanévben:
1.000.- Ft/fő/év
Ez az összeg az ingyenesség biztosításához többletforrást jelent 2006-hoz képest. A Törvény (2001. évi XXXVII.) szerint a fenntartói támogatásból elsősorban a normatív kedvezményeket („ingyenességet”) kell biztosítani.
Az iskola miután pénzbeli támogatást kíván nyújtani a tankönyvek megvásárlásához az ingyenességre jogosult tanulóknak, úgy a fenntartótól kapott támogatás összegének egészével gazdálkodhat az ingyenesség biztosítása érdekében. A rendelkezésre álló pénzügyi keretet az évfolyamok, osztályok között átcsoportosíthatja, mivel az állami hozzájárulás nem tanulóhoz kötött.
Az ingyenes tankönyvellátás biztosításához nyújtott normatíva az idei tanévben:
10.000.- Ft/fő/év
A felhasználás lehetőségei:
„A támogatás módjáról a nevelőtestület dönt, az iskolai szülői szervezet és az iskolai diákönkormányzat véleményének meghallgatásával. A támogatás felhasználható a tankönyvek iskolai könyvtári elhelyezés céljára történő beszerzésére, ha könyvtári kölcsönzéssel biztosítják a tanulók ingyenes tankönyvellátását.” /1993. évi 79. törvény/
„Az iskola részére tankönyvtámogatás céljára jutó teljes összegnek legalább 25 %-át tartós tankönyv, illetve az iskolában alkalmazott ajánlott és kötelező olvasmányok, elektronikus adathordozón rögzített tananyag, kis példányszámú tankönyv vásárlására kell fordítani.
A megvásárolt könyv és tankönyv az iskola tulajdonába, az iskolai könyvtár állományába kerül. (2001. évi 37. törvény)
A felhasználás módja intézményünkben a 2010-2011-es tanévben:
A 2001. évi törvény megfogalmazza, hogy „Az iskolai tankönyvvásárláshoz nyújtott normatív hozzájárulás – a normatív kedvezményre jogosult tanulók körében – a tanulói munkatankönyv, munkafüzet, ajánlott és kötelező olvasmányok beszerzésének támogatására is felhasználható, amennyiben a normatív kedvezmények biztosítottak.”
Az alsó tagozat munkatankönyvei nem teszik lehetővé, hogy a könyveket visszaforgassuk. A felső tagozaton a sok tantárgy, a könyvek amúgy is magas ára szükségessé teszi, hogy a tankönyvek jó részét visszaosszuk. Megengedett, hogy az iskola használt tankönyvek kölcsönzésével tegyen eleget a Törvény előírásainak.
Iskolánk az ingyenes tankönyveket a tankönyvek könyvtári kölcsönzésével tudja biztosítani az arra jogosultak számára. A tanulók lepecsételt, iskolai tulajdonú könyveket kapnak a következő tanévben is ingyenes használatra, amelyet a tanév végén kötelesek jó állapotban visszaszolgáltatni!
A jogosultság igazolásának módjai:
Az igényjogosultságot a 2009 novemberében kiosztott nyilatkozatokon kellett bejelenteni 2009. november 15-ig. A határidő jogvesztő, ha a tanuló, kiskorú tanuló esetén a szülő az értesítés ellenére nem élt az igénybejelentés jogával.
Az iskolába felvett új tanulók esetében (első osztályosok) legkésőbb a beiratkozáskor kell az igénylőlapot leadni. Ha az időben megkapott igénylőlapot határidőre nem juttatja vissza az iskolába az igénylő, az iskola nem köteles a később bejelentett igényt kielégíteni.
Az igazolásokat a tankönyvek átvételekor kell hozni és bemutatni:
a),b),c) Tartósan beteg, (halmozottan) fogyatékos, pszichés fejlődés zavarai miatt a nevelési, tanulási folyamatban tartósan és súlyosan akadályozott gyermek esetén az ezen a jogcímen folyósított családi pótlékról, illetve a szakértői és rehabilitációs bizottság szakvéleményével.
d) Három- vagy többgyermekes családban élő gyermek esetén az ezen a jogcímen folyósított családi pótlékról szóló határozattal.
e) Rendszeres gyermekvédelmi támogatásban részesülő tanulók esetén az erről szóló határozattal kell igazolni a jogosultságot.
A fenti pontokban felsorolt kedvezményre jogosultak köre szűkült, hisz a gyermekét egyedül nevelő szülő gyermeke automatikusan nem jogosult normatív támogatásra.
A rendszeres gyermekvédelmi támogatást is mindig újra kell igényelni. (Rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosult az a tanuló, akinek a családjában az egy főre jutó havi jövedelem összege nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének a 130%-át.)
Ennek hiányában a kedvezmény nem érvényesíthető.
















