Szakkörök és szabadidős tevékenységek

Szakköreink, tanórán kívüli foglalkozásaink
Általános iskoláinkban változatos szakköri foglalkozások keretén belül is bővíthetik ismereteiket, vagy szórakozhatnak diákjaink.
Az alábbiakban bemutatunk néhány szakkörünket.

Olvasó szakkör (Rákóczi, alsó tagozat)
Célja: Olvasóvá nevelés
Feladata:
- Gyermekekhez közelálló szépirodalmi művek feldolgozása.
- Rajzos olvasónapló készítése.
- Események sorrendjének felelevenítése
- Szókincsbővítés.
Feldolgozandó mű:
- Berg Judit IBBY-díjas írónő Rumini-sorozatának 3. regénye, Rumini és a négy jogar
A szakkör heti egy alkalommal van, 45 percben.

Először közösen összefoglaljuk az előző részek tartalmát, cselekményét. Ezáltal fejlődik a gyerekek szókincse, kifejezőkészsége.
Minden alkalommal egy vagy két fejezetet beszélünk meg. Fontosnak tartom a tanítói bemutatást szépirodalmi szövegeknél, ezért mindig én olvasom fel az adott fejezetet, fejezeteket.
A cselekmény fordulatos, életkori sajátosságuknak megfelelően izgalmas. Ez fontos, mert a mai gyerekeknek sok ingerre van szükségük, hogy a figyelmük és érdeklődésük fenntartható legyen.
Olvasás közben - kihasználva azt, hogy a 6-10 éves gyerekek egyik kedvenc időtöltése az ábrázolás - a fejezet legjobban tetsző részéhez illusztrációt készítenek, melyet egy olvasónaplóba ragasztunk be és egy mondatos szövegrészlettel egészítünk ki.
Így év végére egy képregény füzetünk is lesz, amelynek segítségével bármikor újra átélhetjük a kalandokat.
Gyuricskóné Horváth Ágnes szakkör-vezető

Képzőművészeti szakkör (Kossuth, alsó, felső tagozat)
Célja: Az alkotás örömének közös újra felfedezése.
A szakkörben kis csoportokban többféle grafikai, festészeti és formázási technikával ismerkedhetnek meg a gyerekek. Májusban az akvarell és a tempera technikája mellett kipróbáltuk az akrilt is. Minden évben agyagozunk, gipszet öntünk. Készítünk domborművet, érmét, szobrot.

A grafikai technikák közül nagyon szerették a gyerekek a kollázs-montázs technikáját, a tussal és a diófapáccal való alkotást.
A gyerekek nagy örömére minden tanévben egy-két alkalommal felkeresünk fazekasmestert és más művészethez kapcsolódó mestereket is, például öntőmestert.
Állandó támogatónk Gonda István a népművészet mestere, aki az agyagból készült alkotásaink kiégetésével, „festésével” ,agyag felajánlásával segíti munkánkat.

Egyik nagy erőforrásunk a szülői ház, hiszen több alkalommal is segítséget nyújtottak a foglalkozásokon is: például a mézeskalács készítésnél.
Évente lehetőség szerint többször is kiállításokra megyünk. Ebben a tanévben a mezőtúri Városi Galéria mellett 2010. június 02-án buszkirándulással összekapcsolva a Túrkevei Finta Múzeumba látogatunk el a szakkörösökkel és szüleikkel.
Iskolánkban sok tehetséges, művészet iránt érdeklődő tanítvánnyal van módom együtt dolgozni, akiknek munkáit az egész iskola megtekintheti.
Ebben a tanévben önálló kiállításon mutatkozott be: Benczúr Ildikó, Karsai Nikolett Mercédesz, Kirják Zsolt, Varga Tamás.


Karsai Nikolett Mercédesz Varga Tamás
Kirják Zsolt

Benczur Ildikó

Nagy Ferenc szakkör-vezető

Tűzzománc szakkör (Rákóczi)
Iskolánkban hosszú évek óta nagy népszerűségnek örvend a tűzzománc szakkör. Lelkes tanulóink kis csoportokban ismerkednek a zománcozás technikájával.
Heti egyszeri alkalommal foglalkoznak a rézlemez előkészítésével, alapozásával, a kép készítésének rejtelmeivel, majd a jól felszerelt műhelyben, a rendelkezésre álló kemencében ki is égetik alkotásaikat.
A szakkörön a képek mellett kisebb használati és dísztárgyakat, medálokat is készítenek, mellyel művészi kreativitásukat, egyéni látásmódjukat is megvalósíthatják.
Lévai Magdolna
szakkörvezető




Néptánc az iskolában (Rákóczi, Kossuth, Újváros)
Nincs olyan nagy iskolai rendezvényünk, mely a táncosok nélkül zajlana.
A gyerekkori találkozás a hagyományos ünnepekkel befolyásolja az ünneplés képességének kialakulását.
A gyermekek természetes tulajdonsága, hogy felszabadultan, teljes lényükkel vesznek részt az ünneplésben, mulatságban, játékban.
Ha az ily módon átélt ünneplés a kisgyermek számára szokássá válik és tudatosul, akkor reménykedhetünk abban, hogy felnőttként sem veszíti el ezt a megszerzett képességét.
A népi játék egyik fő szerepe az aktivitás és a kreativitás kialakítása, fejlesztése. A tánc, a dal, a játék, aktív cselekvést igényelnek a gyermektől.
A népi kultúrában mindenki táncol, mindenki dalol, mindenki játszik, míg az ún. magas kultúrában az ember csupán mint néző, vagy hallgató vesz részt, a befogadás a jellemző.
Kodály Zoltán írta az énekes játékokról: „Ez ősi játékok fenntartása elsőrendű kulturális és nemzeti érdek... Aki nem játszotta gyermekkorában e játékokat, annyival is kevésbé magyar. Benne a nemzethez tartozás sokágú, bonyolult érzése feltétlenül szegényesebb, hiányosabb. Egy csomó jellegzetesen magyar testmozdulat, szólás-, hanglejtésforma, dallam kimarad lelki életének építőanyagából.”
Kultúrát elsajátítani, művészi alkotások iránt fogékonnyá válni csak aktív tevékenységgel lehet.
Így erősödik szülőföldünkhöz, népünkhöz való kötődésünk is. A tanulások, gyakorlások, előadások közben a szereplők baráti közösséggé kovácsolódnak össze. Erre napjainkban is igen nagy szükség mutatkozik.

Informatika szakkör (Rákóczi, Kossuth)
Az informatika szakkörön a tanulók továbbfejleszthetik tudásukat, kibontakoztathatják kreativitásukat, felkészülhetnek különféle versenyekre is.
A foglalkozások közvetlen célja, hogy a gyerekek saját képességeikhez mérten minél jobban tudják használni a számítógépet.
A gyakorlás során számtalan egyéb területen fejlődnek tanulóink (finommotorika, szem-kéz koordináció, figyelem, emlékezet, olvasás, írás, számlálás), s ezáltal más tantárgyakban is jobb eredményeket érhetnek el.
A szakkörön készítünk képeslapokat, névkártyát, meghívókat, stb.
Az internetet mára már mindenki használja tudása gyarapítására vagy szórakozásra.
A foglalkozásokon az ismeretszerzés fokozottan előtérbe kerül.

Énekkar (Rákóczi)
Gyermekkarunk …. fős. Növekvő lelkesedéssel énekelünk minden iskolai ünnepségen: október 23-án, karácsonykor, március 15-én, ballagáskor és az évzáró ünnepélyen.
Az év végi gálaműsoron is látható és hallható az énekkar.
Repertoárunk széleskörű. A kórus irodalomtól a könnyűzenéig terjed.

Labdarúgás (Kossuth)
A Foci-suli története
Előzmények:
Pedagógusként és aktív edzőként tapasztaltam, hogy a kisgyermek– legyen az bármilyen korú,– ha labda kerül a közelébe, először a lábával érinti meg. Hozzáér, belerúg, szalad utána. Ezt látva, a szülei szívesen gurítják neki, játszanak vele. Aztán közösségbe kerülve már társaival együtt is megpróbálnak játszani. Majd iskolából hazafelé jövet már elég nekik egy kis füves terület, előkerül egy focilabda, a kapufának pedig az iskolatáska a legalkalmasabb!

És ekkor jön újra szülő, aki MEGTILTJA a focit! Pedig tapasztalataim után azt gondolom, hogy focizni minden kisgyerek – legyen az fiú vagy lány – szeret. Aztán a sok sikertelenség, kiközösítés, csúfolódás után 12 éves korukra már nagyon kevesen maradnak.

Ezért szerettem volna elindítani egy olyan Foci – sulit, ahol bárki részt vehet, versenyezhet, és később a helyi egyesületben igazolt játékos is lehet.
Időrend:
2005/2006. tanév
· Ez volt az indulás éve. Elsősorban az MLSZ javaslatára leány labdarúgókkal foglalkoztunk.
· 10 labdával és 20 db bójával indultunk a DFA Német Futballakadémia felajánlásával.
· Hetente 2x 60 perces edzésen két csoportban folyt a foglalkozás.
· 1. osztály: 10 fő leány; 4-5. osztály: 12 fő leány
· MLSZ Bozsik programban a helyi egyesületet kisegítve őszi illetve tavaszi tornán vettünk részt
· A Labdarúgó Diákolimpián a II. korcsoporttal eljutottunk a megyei döntőig.
· Iskolánk csatlakozott a Góliát – Mc’Donalds FC labdarúgó programjához.
2006/2007. tanév
· Következő tanévben bővítettük a bevont tanulók körét.
· Hetente 2x 60 perces edzésen még mindig két csoportban folyt a foglalkozás.
· 1-2. osztály: 18 leány és fiú
· 5.-6. osztály: 15 leány
· Ebben a tanévben is csatlakoztunk a Góliát – Mc’Donalds FC programjához.
· MLSZ NUPI programban a helyi egyesületet kisegítve 3 őszi illetve 3 tavaszi tornán vettünk részt vidéken.
· Indultunk a Labdarúgó Diákolimpia II. és III. korcsoportjában. Mindkét korosztályban városi 2. helyet értünk el.
2007/2008. tanév
· Újra bővítettük a létszámot, és már a csoportok számát is.
· Heti 2x 60 perces edzésen 3 csoportban folyt az edzés.
· 1.-2. osztály: 23 fő
· 3.4. osztály: 24 fő
· 5.-8. osztály: 15 leány
· MLSZ NUPI programban a helyi egyesületet kisegítve 3 őszi illetve 3 tavaszi tornán vettünk részt vidéken. Ezeken a leány játékosaink általában különdíjban részesültek pl: legjobban cselező, legjobb védő.
· Indultunk a Labdarúgó Diákolimpia II. és III. korcsoportjában. Mindkét korosztályban ismét csak a városi 2 helyezésig jutottunk el.
· Első vidéki teremtornánkon vettünk részt Deszken. Az utaztatást mindig a készséges szülők segítségével oldottuk meg. Bár helyezést nem értünk el, mégis a Legjobb kapus a mi csapatunkból került ki. Mezeket a helyi sportegyesülettől kértünk kölcsön.
· IV. korcsoporttal a Túrkevén rendezett Pápai Károly Emléktornán kimagasló játékkal elhoztuk az első helyezettnek járó kupát.
2008/2009. tanév
· Ismét bővült a csoportok száma.
· Több labdarúgónkat a helyi sportegyesület ( MAFC) leigazolta.
· 1.-2. osztály: 24 fő; heti 2x 60 perc
· 3.-4. osztály: 20 fő; heti 3x 60 perc
· 5.-8. osztály: 16 fő; heti 1x 90 perc – tömegsport jelleggel
· Leány 16 éves korig: 12 fő; heti 1 x 90 perc
· Legnagyobb elismerése a munkánknak, hogy a végzett tanulók is visszajártak péntekenként focizni. A lányokból futsal csapatot próbáltunk alakítani.
· MLSZ-NUPI őszi illetve tavaszi tornáin vettünk részt az alsó korosztályokkal.
· Túrkevén a Kossuth Kupán a III. korcsoporttal első helyezést értünk el. Ők már ún. saját nevelésű játékosok voltak.
· A Pápai Károly Emléktornán II. helyezést értünk el.
· Labdarúgó Diákolimpián
· A Városi Pedagógus Napon edzőnknek Lázár Miklósnénak adományozta városunk képviselő testülete a Mezőtúr Város Sportjáért kitüntető címet.
· Az edzések, labdarúgó foglalkozások megtartásában Lázár Miklós edző nyújtott segítséget.
· Gondolván a kisebbekre is a nagycsoportos óvodások labdarúgó edzéseinek is helyet biztosított az iskolánk. Edzőmérkőzéseket játszottak az első osztályos tanulóinkkal.
2009/2010. tanév
- Városunk általános iskolái összevonás alá kerültek, így a Foci-suli mozgalmába az Újvárosi Általános Iskola tanulóit is bevontuk.
- 1.-2. osztály: 22 fő, heti 2x60 perc; edző: Lázár Miklósné
- 3.-4. osztály: 21 fő; heti 2x60 perc; edző: Lázár Miklósné
- 5.-8. osztály: 20 fő; heti 1x90 perc; edző: Lázár Miklósné, Lázár Miklós
- Lányok 18 éves korig:15 fő; 1x90 perc; edző: Lázár Miklósné, Lázár Máté
- Újváros 1-4. osztály: 22 fő; heti 2x 60 perc; edző: Lázár Miklós
- Indulunk az alábbi tornákon: MLSZ-GYLSZ tornáin, Labdarúgó Diákolimpia II., III., IV. korcsoportjában, túrkevei Kossuth Kupán, Pápai Károly Emléktornán és az iskolánk által kiírt Kossuth Kupán.
Lázár Miklósné edző


Dráma szakkör
A dráma szakkör jól kiegészíti a kompetencia alapú szövegértést és szövegalkotást.
A nevelő által megteremtett helyzetekben, a társakkal végzett közös játék során fejlődik a gyermekek ismerete, képessége, készsége, társas kapcsolata.
A drámajáték az önmegvalósítás, az önkifejezés eszköze. Elősegíti a kreativitás, az önálló, rugalmas gondolkodás fejlődését.
A gyermekek számára fontos, hogy tevékenyek legyenek. Fontos, hogy az érzékelés és a cselekvés folyamatos kölcsönhatásban legyen egymással, s ezáltal fejlődjék ki a tanulók önkifejező, s alkotó tevékenységének képessége.
A foglalkozások szabad hangulata, légköre lehetővé teszi a játszva történő képességfejlesztést.
A színházi nevelés terén is törekszünk a jártasság megszerzésére, a gyakorlásra, szem előtt tartva a tanulók érdeklődését, életkori sajátosságait, előzetes színházi- dramatikus tapasztalatait.

Színjátszó szakkör
A Rákóczi Úti Általános Iskolában már 3 éve működik a színjátszó szakkör. A lelkes diákok szívesen vesznek részt a foglalkozásokon, ahol drámajátékokat játszanak és az aktuális színdarab meg- vagy átírásában is közreműködnek. Nem csupán a szerep megformálása a „színi tanoncok” feladata, de a jelmezek és a díszletek megalkotásában is tevékenyek.
2007-ben elsőként a Csipkerózsika című mesét adtuk elő, melynél a klasszikus elemek megőrzését tekintettük fő irányvonalnak.
Tavaly a népmesék világából, Kolontos Palkó történetének „házi” készítésű átiratát jelenítettük meg a színpadon. Ezt a népmesei fonalat vittük tovább idén is, A rátóti csikótojás megunhatatlan történetével.
Fontosnak tartjuk a már említett klasszikus értékek mellett, a tradícionális emlékeink megőrzését és bemutatását. A gyerekek fogékonyak a szerepjátékokra, melyeknek már oly sokszor bizonyított, jótékony hatásuk van a személyiségük fejlődésére.
Bánné Gaudi Éva szakkör-vezető

















